FUGATO Orchestra - Publikált kritikák
Hazai cikkek:
Életforma.hu | Demokrata |Heti Válasz |Music.hu|Index.hu
Külföldii cikkek:
KINESIS (USA) |Arlequins (IT) |IO Pages (NL) |Ragazzi (D) |BabyBlaue (D) |Harmonie (Fr)
Neander-variációk Periferic Records
A kiadó tulajdonosa, Böszörményi Gergely a Periferic-lemezeket lényegében saját
magának jelenteti meg, de szerencséjére léteznek még jó néhányan, akik igénylik
ezeket a korongokat. Ám amíg a lemezt meg nem hallgatták, még számukra is túlzásnak
tunhet, hogy 2000-ben a 18 éves, érettségi elott álló Alpár Balázs beküldött
demóját is komolyan vette. Ám megtörtént, s a szimfonikus rockot játszó Fugato
albuma napvilágot látott. Alpár Balázs rendkívül igényes zenét komponált, s
Böszörményi döntését igazolja, hogy a szerzo tavaly óta a Liszt Ferenc Zenetudományi
Egyetem zeneszerzés szakának hallgatója. A CD meghallgatása után pedig köszönettel
veszi az ember, hogy közkinccsé tétetett ez a muzsika.
(Életforma.hu T.L.)
Öncélúság helyett
"A Fugato együttes 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy
komolyzenei értékeket közvetítsen a könnyuzenén keresztül, illetve hogy a kizárólag
komolyzenében gondolkodók számára ablakot nyisson az igényes könnyu mufajok
felé" - olvashatjuk a CD füzetmellékletében, és a leírtak tökéletesen jellemzik
a majd egyórás zeneanyagot. Közérthetoen, oly mesteri ügyességgel kalandozik
az említett mufajok területén, hogy egyik oldal kedveloi sem vonhatják ki magukat
hatása alól. Ott bujkál benne a kodályi és bartóki komolyság, a Jethro Tull
fuvolás álmodozása, barokkos hangulata, Rick Wakeman szintetizátoros billentyu
pörgetése. Ha kell, nem idegenkedik a jazzes zongora futamoktól, az Emerson
Lake and Palmer modernkori klasszicizmusától, a trombitás játékában felsejlik
az 1970-es évek felejthetetlen csapata, a Chase. Mindezek azonban csak villanások
és semmiképp nem csökkentik a zenemu eredetiségét. A zeneszerzo Alpár Balázs
mindössze 23 éves, a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetem zeneszerzés szakának
hallgatója álmodott magának egy sajátos világot. Ez a világ mentes az öncélú
zenei magamutogatástól, végtelen és unalmas rögtönzéstol, minden hangnak helye,
jelentosége van. Izgalom, feszültség remeg benne, másutt a líra hatja át. Ének
csak hellyel közzel jelenik meg, a hangszereké a foszerep, amelyet 26 nagyszeru,
fiatal tehetség gondoz. A CD multimédiás részt, klipeket is tartalmaz mp3 tömörítéssel,
de akinek nincs számítógépe, az se adja búnak a fejét. Már a zenemu puszta hallgatása
is kiváltja egy vetített film képszeruségét, de hogy ez milyen tájakra kalauzolja
az utazót, azt már embere válogatja. A fugato, mint zenei muforma, a maga kötetlenségével
ehhez tökéletes segítséget nyújt.
M E G U N H A T A T L A N
( Szakács Gábor - Demokrata, 2005 február 03. )
Jubileumi koncertre készül a Fugato együttes. A szimfonikus könnyuzenét játszó,
Neander-variációk címu elso lemezével egyre népszerubb fiatal zenekar ötéves
fennállását ünnepli április 16-án a XII. kerületi muvelodési házban. Alpár Balázs,
a Fugato együttes huszonkét éves vezetoje a Városmajori Gimnázium tanulójaként
kezdte el szervezni zenekarát, amellyel megszólaltathatja saját, komoly- és
könnyuzenét ötvözo szerzeményeit. Fellépéseik rögtön sikert arattak gimis berkekben,
látszott: érdemes komolyan venniük a muzsikálást. A gimnazisták helyét a zenekarban
sorra kezdték átvenni a konzervatórium és a Zeneakadémia hallgatói, így kifogástalan
felkészültségu zenekar állt össze.Az eredmény mindenesetre meggyozte Böszörményi
Gergelyt, a Periferic lemezkiadó vezetojét: sejtheto, hogy a Fugato elso hivatalos
albumán, a Neander-variációkon nem a Princess nevu csajszicsapat képviselte
színvonali tartományban mozgó, a komolyzenét buta diszkóalapokkal csúfoló produkciót
lel az érdeklodo. A sejtés elso hallgatásra bizonyossággá válik: szépen megszerkesztett,
igényesen rögzített albumot készített a Fugato, melynek bevallott célja közelebb
hozni egymáshoz a komoly- és a könnyuzene kedveloit. E vállalás tudatában némi
izgalommal veszi kezébe az ember a lemezt, hátha itt a várva várt nagy zenei
újítás. Aztán kiderül: igazán nincs itt. Az ötvözés, a könnyu és komoly stílusok
Alpár-féle keverése egyáltalán nem megy újdonságszámba - évtizedek óta létezik
a szimfonikusokat modern ritmusalappal vegyíto mufaj: filmzenének hívják. S
valóban, már az albumot nyitó Neander-völgyi hajsza hallgatása közben hiányérzete
támad a hallgatónak: sehol a kép, pedig mintha középkori csatajelenethez készült
volna a kompozíció. (Mindezt nyilván érzékeli maga a zenekar is, melynek koncertjein
saját kreatív csoportja gondoskodik a közönség vizuális lefegyverzésérol.) Az
albumot ugyanakkor elegánsan hatja át a középkorból és barokkból öröklött szerkesztésmód
és motívumvilág, bombasztikus hatást keltve, nem utolsósorban Delov Jávor remek
dobolásának köszönhetoen. Könnyen emésztheto, igényes pop-rock zenék jönnek
így létre, a valódi hangszeres szimfonikusok épp ezért gyakran szonyegszerepre
kényszerülnek, s így nem is indokolt a jelenlétük: e funkció profi hangkártya
segítségével is betöltheto manapság. Hogy a zeneszerzo mégis különleges tehetség,
akkor érheto tetten, amikor elhalkul a csinnadratta, hogy apró, finom kompozícióknak
adja át helyét: lehet az vonósnégyes-szösszenet, vagy néhány perces kórusmurészlet
(Haikuk), kiderül, borzongatóan szép zenét szo Alpár keze a külön-külön is remekre
csiszolt szólamokból. Aztán visszatér a kavalkád, a rengeteg hangszer: maga
a zeneszerzo remekül tilinkózik, játszik dzsesszt zongorán. A Tengeri legenda
címu, vízbugyogás effektekkel bokezuen megrakott kompozícióban azonban a nyolcvanas
évek szintetizátorhangja csap fültövön: mintha a Europe Final Countdownjáról
szedték volna a hangmintát. Sot, a szintetizátor hoskorában taroló, jellegzetes
pentatonskálára épülo mugitárszóló is felbukkan, precízen kidolgozva, úgy, hogy
a muélvezo biztosra veheti: a hangok közé nem csepegtettek szemernyi iróniát
sem. Mégis élvezetes, szórakoztató, képszeru és hangulatos minoségi zene születik
a Fugato muhelyébol. Errol a jubileumi koncerten is meggyozodhetünk.
Heti válasz
Music.hu - Magyar zenei portál
A 2001-ben megalakult, mára 23 tagúvá bovült Fugato Otchestra Alpár Balázs vezetésével
szimfonikus, a rock és a funky zene határát próbálja meghúzni, bovítve az általa
összeterelt stílusokban fellelheto zenei jellegzetességek amúgy is széles tárházát.
Amire Alpár Balázs vállalkozott, az egy olyan híd emelése az intuitív zenélés
és a kamarazene széles szakadéka között, amely ugyan végtelen kombinációs lehetoséget
tartalmaz, nem elég körültekinto építkezés esetén, vagy épp a túl színes sokaság
alatt az építmény könnyen összeomolhat.
A Fugato Orchestra eddig beváltotta a hozzá fuzött reményeket, a kezdetben ifizenekarként
napvilágot látott szekció mostanra levetkozte gyermeki énjét, részben elszakadt
az biztos burkot jelento Városmajori Gimnáziumtól, ahol fogant, és lázadó tinédzserkorát
élve kiszabadult a nagyvilágba - ennek a kitartó fejlodésnek az eredménye a
most kiadott lemez, mely az Alpár Balázs szerezte legszebb számokat tartalmazza.
Olyan varázslatos, mesebeli rajzfilm-világba kalauzol el, amelyben a foszerep
a hangszereké.
A Neander-Variációk c. albumon a jól eltalált és (valljuk be) kevésbé eltalált
fúgatémák egyaránt és improvizáció-menetek koncepciózus rendbe sorakoznak, levezetheto
hangulati ívet adnak minden számnak.
Néhol elkapkodott és éretlen alkotás, mely ráncai ellenére minoségi, értékes
zenét foglal magában.
Az egyedi hangzás és éretlenség szülte gyümölcsfa páratlan zenei termése könnyu-
és komolyzene motívumait egyaránt felvonultató számokban érett össze, mint a
helyenként botladozó Neander-trilógia, az etnikus Haikuk, vagy a nemes hangvételu
Etnoid. Összegezve: az album a benne rejlo lehetoségeket, felderítetlen zenei
utak formagazdagsát figyelembe véve nincs eléggé kibontva (ez betudható a szerzo
és a zenészek fiatal korának), azonban zenei ízével pihenteto és felüdíto a
magyar zenei palettán.
Ferenczi Attila, Music.hu
Neander-variációk
Összességében nagyon kedvezo a véleményem az albumról, szívesen meghallgatom, és nincs rajta egyetlen szám sem, amit szándékosan átugornék. :) A sokféle stílus ellenére a lehetoségekhez mérten egységesnek érzem az albumot. A lemez erosségének érzem a sok variációt az egyes - jól megtalált, fülbemászó - témákra, illetve a változatos hangvételt és hangszerelést, többek között a változatos ritmusszekciót is. A keverés legtöbb helyen nagyszeru. Szerencsémre a Fugato, illetve Alpár Balázs stílusválasztása elég nagy (szinte 100%) százalékban találkozik az én ízlésemmel, ezért alig tudok róla nagyobb negatívumokat írni, a kisebbek meg nagyrészt ízlési kérdések. Többen kritizálták a dob használatát a Fugato-zenében, szerintem viszont sokat dob :) a zenék dinamikáján, és ez a dinamika is olyan jellemzo, ami miatt szeretem a Fugatót.
A kísérofüzetrol:
Nem tudom, az volt-e a cél a borító megtervezésekor, hogy olyan színes legyen,
mint amilyen a CD-tartalma, de ez az érzésem. :) Kicsit talán túlzásba is estek
ezzel, bár kétségtelenül viszonylag egységesen barna-kék-fehér hatású távolról
nézve. Maga a füzetke viszont elég informatív, habár kár, hogy csak a Neander-variációkról
van bovebb - mufaji jellegu - információ.
A tartalomról:
Azt hiszem, nem lehet egy CD-tol többet kívánni, mint amit ez nyújt, hiszen
az 56 percnyi CD-zene mellett 63 percnyi extra mp3, 3 videó (ráadásul az egyik
az Etnoid) és képek is helyet kaptak rajta, így boven megérte a 3300 Ft-ot szerintem.
Ez a kiszolgálás is szimpatikus a Fugato részérol. Ráadásul extraként rajta
van a Vangelis medley is, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra. :)
1. Neander-völgyi hajsza [8]: Ahogy a bevezeto hozzászólásomban
említettem, az elso (pozitív) élményem a Fugatóval kapcsolatban ez a szám volt.
Jó végre tiszta hangzásvilágban és eredeti hangszerekkel hallani ezt a számot,
a demó album ebbol a szempontból hagyott kívánnivalót maga után. Nagyon jó kedvcsináló
albumkezdés a maga lassú kezdésével, fokozatos gyorsulásával, és az igen fülbemászó
fotémájával. A basszusgitárral játszott alap egészen más hatást kelt, mint a
demóban a zongora, és itt szerintem a basszusgitár kevésbé alkalmas - bár nem
is nagyon zavaró. Még egy negatív kritikaként nekem hiányérzetem van a harmadik
nagyobb váltásnál 1:50-kor, nem tudom, hogyan lehetett volna jobban megoldani,
de nem érzem elég természetesnek itt a váltást. Egyébként viszont jó koherens
egészében a darab, nagyon tetszenek a váltásokkor használt eltéro dobok, alapok,
a sokféle hangszeren játszott témavariációk, illetve a sok kis színezo hang
is. Kiváncsi vagyok, vajon mennyit változhatott megírása óta a darab.
2. Békém jeléül [7,5]: Szolid, szép melódiák, kellemes hangszereléssel. 2:23-nál
teljesen váratlanul nincs vége a számnak, de nem baj, bár meglepo ez a hirtelen
dinamizmus az addigi viszonylagos nyugalom után. Így viszont még jobb a befejezés.
:)
3. Virelai [9]: Számomra különösen kedves a középkorias hangvétel, különösen
ha ilyen dinamikus megszólalás is társul vele, mint ebben a darabban. Hallva
ezt a feldolgozást tulajdonképpen meg is lepodöm, hogy miért nem tudok azonosulni
a komolyzenei muvek közül szinte egyikkel sem (vagy csak nem is próbálok eléggé?),
hiszen az itteni vonósnégyes részt is nagyon kedvelem. Itt is remek variációkat
hallhatunk a témára (kedvencem az 1:17-nél kezdodo), az A-B-A szerkezetben a
váltások is jól sikerültek. Sikerült meghallgatni egy autentikusabb Douce dame
jolie-t is, a dallam kétségtelen ugyanaz, bár az korántsem ilyen változatos
és ráadásul énekes. :) A dallam viszont telitalálat az én fülemnek.
4. Szerenád [7]: Folytatva az eddigi mintát, most megint egy nyugalmasabb darab,
talán picit (de nem sokkal) jellegtelenebb dallammal, mint a Békém jeléülé.
1:10-kor jazzesebbé válik a hangvétel, ez jól beleillik a zenébe, különösen
a belépo blockflöte (?) remek hatású.
5. Tengeri legenda [8,5]: Újabb stílusváltás - megint az egyik kedvenc területemre,
a "szintipop" és a szimfonikus hangzás keverékébe - Laren d'Or zenéjét
juttatva eszembe. Ellenben eléggé felemásak a gondolataim a számmal kapcsolatban:
a magas pontszám annak köszönheto, hogy szerintem zseniálisak a dallamok, és
azért nem 10-est adtam, mert úgy érzem, hogy még többet ki lehetett volna hozni
belolük. A tengeri állatok hangjára és egyben a fotémára emlékezteto, szinte
folyamatosan szóló háttérhang/dallam nagyszeru ötlet, a kíséroeffektek, színezékek
is a helyükön vannak, és a vonós szólamok is remekül hangzanak, remek a fokozatosság
is. Két percig tökéletesnek érzem a számot, ellenben az ekkor belépo dobot,
a melléktémát játszó hangszínt, illetve a nem sokkal késobb megszólaló másfajta
basszust Laren d'Or zenéjéhez szokott fülem túl durvának érzékeli, finomabban
- úgy érzem - sokkal jobban szólnának. Kicsit talán üresek is ezek az átvezeto
részek. Viszont imádom pl. 2:47-nél az eredeti basszushang és a vonós háttér
visszaérkezését. 3:39-tol megint durvának érzem a dobokat - hozzáteszem, nem
az a bajom velük, hogy nem "élo" dobok, mint amit a szám végén hallhatunk,
csak nem ezeket az éles hangokat érzem megfelelonek ide - pl. a szám elején
lévo másfajta dobokkal nincs semmi problémám. A felkészülés a tetopont részre
megint nagyon jó, viszont az ottani plusz témát egyrészt túl kaotikusnak, másrészt
a hangszínt megint túl durvának érzem. Ezektol eltekintve azért nagyon szeretem
ezt a számot. ;)
6. Etnoid [9,5]: A kedvencem az albumon. Az Egy hanglemezbolt hangjai egyik
adásában a Fugato két tagja volt a meghívott vendég, azt a musort részben sikerült
felvennem. Akkor hangzott el a Neander-variációk I-II. egy korai stúdióverziója
(amirol akkor azt hittem, hogy a Neander-völgyi hajsza majdan lemezen megjeleno
változata) és az Etnoid koncertváltozata. Mindketto tetszett már elsore is,
de különösen az Etnoid egy-két dallama fogott meg nagyon, és többször meghallgatva
már az egészet hamar megszerettem. Nagyon jól összefüggo, dinamikus és ráadásul
vidám darab, olyan fülbemászó dallamokkal és megoldásokkal, mint ami 1:44-nél
vagy ami 2:17-nél (fúvósduó) hangzik el: biztos siker nálam. :)
7. Haikuk - I. [6]: Bevallom, utána kellett néznem, hogy mi is az a haiku, pedig
ahogy nézem, elég tekintélyes irodalma van e mufajnak hazánkban is, furcsa,
hogy nem hallottam még sosem a muvészi kifejezés eme formájáról korábban. Bár
azt továbbra sem tudom, hogy a haikuk zenei feldolgozásai mennyire egységesek,
jellegzetesek stílusilag - tehát mennyire hasonlóak az Alpár Balázs-féle feldolgozásokhoz.
Ez az elso rész szerintem az album egyik legkevésbé jellegzetes momentuma, nem
különösebben rossz, de nem is elég figyelemre méltó - legalábbis fugatói vonatkozásban.
;)
8. Haikuk - III. [9]: Különös, hogy ennyi fülbemászó melódia között ennek a
számnak a nem igazán szokványos ritmusú dallama szokott legtöbbször spontán
eszembe jutni. A kezdés szerintem brilliáns, nagyon eros hangulatteremto hatású,
nagyszeruen vannak megválogatva a hangszínek. A folytatás is igen érdekes, a
szerkezete is különös, és - mint a mufajban még teljesen járatlan ember, már
ha ez valóban mufaj a zenében is - fantáziadúsnak találom a haiku felhasználási
módját is.
9. Boszorkányszombat [7]: A véleményemet érintolegesen már kifejtettem korábbi
hozzászólásomban, de az fejlodött valamelyest mostanra: Mintha ez a zene a boszorkányságot
egyszerre két oldaláról próbálná megmutatni: egyfelol szinte parodizálva, másrészrol
mutatva annak komolyságát is - legalábbis ez szurodik le nekem. Az elején a
kísérteties hangulatból fokozatosan vált paródiává, de az elsore valóban elég
furcsa hangszínt (1:07) már ennek a paródiának a részeként tudom értelmezni,
ahogy az utána következo - a témához zseniálisan illeszkedo - hangszínt és dallamot
is. Aztán egy váltás után újra kísértetiesebb, komolyabb hangulat lesz úrrá.
A visszaváltás elég hirtelen történik, és a 3:10-kor kezdodo fúvós dallamból
- mya_tommal egyetértésben - én is hiányolok némi továbbgondolást. A befejezés
pedig, ahová fejlodik a zene (az elozo két téma együtt), még kevésbé tunik megfelelonek.
10. Mese a szerénységrol [7]: Már régen hallottunk zongorás darabot, ez is elég
rövidke, viszont frappáns a dallamvezetése, és a xilofon (marimba?) is jól passzol
hozzá.
11. Hoquetus [6]: Az album egyetlen jószerével teljesen hangulatszáma. Korábbi
hozzászólásomban dicsértem a számot, végülis nincs is vele semmi probléma, csak
van sok vetélytársa. :) Mellesleg tudja valaki, hogy hogy nevezik a muted trumpet-et
magyarul hivatalosan? Tompított trombita?
12. Poén [7,5]: Meglepoen rövid a hivatalos változata, koncerten 5 perces is
tud lenni, mint azt a CD-n megtalálható mp3 is bizonyítja. Ez is ötletes szám,
remek hangszereléssel. A végén lehetne élesebb is a kórus, úgy még poénosabb
lenne. ;)
13. Neander-variációk I. [8]: Korábban "hiányoltam" a gitárt a Fugatóból,
pedig ezek szerint csak azon a koncerten, amin voltam, ott nem volt, mert a
Dél koncertfelvételén is megtalálható és itt is. Külön megemlíteném még a három
alaphang szerintem nagyon ötletes kihasználását is.
14. Neander-variációk II. [8,5]: Imádom az efféle zongoraimprovizációkat, foleg
ha egy-két témát járnak körül, ráadásul ez különösen jól sikerült.
15. Neander-variációk III. [7]: A fotéma egy érdekes, feszült (talán némileg
engem az After Cryingra emlékezteto) hangulatú részbe vezet, aminek a feloldása
után elég furcsa, gyorsított formában jelentkeznek megszakításokkal tuzdelve
és állandó sebességváltásokkal a lemezen hallható dallamok, ezek a kitérok (3:22,
3:42, 4:00) nagyon jól beleilleszkednek viszont. A szinti használata eközben
olyan, amihez hasonlót már hallottam korábban (csak egy példa az AC Wanna be
a Member? c. száma), gondolom, ez stílusi jellegzetesség lehet, bár nem tudom,
hogy nevezik ezt a stílust. Az album befejezése is igen jól sikerült.
(index.hu fórum)
The latest and greatest from Hungary. Fugato Orchestra blends symphony orchestra and rock band, something the Hungarians do particularly well as many of the musicians are products of music conservatories, and Fugato Orchestra is no exception. The orchestral instruments are augmented by drums, bass, and keyboards, plus beautiful female vocals on some tracks. The classical in this classical-rock hybrid is of the romantic variety, light (as opposed to dark) in character, with an early music influence present in several of the pieces. There is a CD-Extra section and it is substantial, including not only 3 videos but 17 more tracks in mp3 format, one of which is a great medley of Vangelis compositions. It would be great to see this band at a festival on this side of the Atlantic, but the large size of the ensemble makes that unlikely. At least we have this CD.
(Kinesis.com)
Arlequins - Italian prog site (IT)
The Fugato project picks up a team of 17 musicians around the
mind of the young composer Alpár Balázs, author of the tunes included in this
debut CD.
Since reading the name of the group and the title of the project, Alpár's intentions
are clarified: the artist actually precises, in the booklet, the meaning of
the word fugue, a musical form where different voices and instruments chase
each other reciting uninterruptedly, alternating themselves, the same theme.
This technique of classical composition is indeed the support of the songs played
by Fugato Orchestra. The variation is based instead upon
re-elaboration of the same musical phrase. So the three movements of the title
track are
built on the four melodic phrases of the opening track, "Neander Valley
Chase."
This attitude to composition shows a tight link with classical music, that remains
the strongest element of the CD, to which are woven elements deriving from symphonic
contemporary music, from electronic and jazz, at least in some cases. Such attitude
is in a certain way much felt by Hungarian prog musicians, just think to the
pioneers Solaris, passing to the well known
After Crying, until arriving to a group of minor bands and soloists, almost
forming a real Danubian school. Fugato's music is surely valuable: elegant,
animated, light, flowing, symphonic, even if it suffers somehow for the boundaries
imposed by the techniques of composition enacted by Alpár which make the compositions
appear almost like a style exercise. Some tracks sound perhaps a little bit
schematic and even too catchy, like the theme developed in the III movement
of the title track: kind of symphonic ride articulated by the
hammering of drums. The music becomes more intense and sublime when the
instruments are left free to space and pursue themselves, without prejudices
for the
fusion with other musical genres. In this case notable vertexes of pathos and
pleasantness are reached. The music appears however fairly variegated, passing
from moments dominated by Baroquisms and mannerisms, to arrive to more modern
and futuristic ideas. In any case the listen constantly remains effortless,
far from extreme or too adventurous experimentations.
Arlequins (olasz prog site és lap) www.arlequins.it
IO Pages - Progressive Magazine (NL)
FUGATO ORCHESTRA
Neander Variations
This CD contains a attempt modern music styles such as headstock,
rock, jazz and electronic elements incorporate in traditional music. But now
this has happened already more, thinks of James charge, Berdien Stenberg, Thijs
of leathers and André Rieu or to The Nice, Emerson Lake & Palmer, Ekseption,
Tomita and Wendy Carlos.
Those produced leading arrangements of existing traditional pieces. Rondo Veneziano
brought own composities which lie nicely in the interview and also Jon Lord
experimented in the years `70 with Deep Purple, but also solo (Gemini suite
and sarabande) with traditionally/rock projects. Fugato Orchestra belong at
this last category, because the traditionally trained Balázs Alpár from Hungary
(born in 1982, thus just 22 years!) composed thirteen of the fifteen pieces
themselves and arranged the other two.
Alpár collected a number of young muzikanten gone that the traditional orchestra
and chancel of forms and completed themselves it with acoustic jet ear, bass
jet ear, drums and percussion. Alpár play on themselves piano, synthesizer and
tilinko (a traditional hongaarse flute without finger breaches). A small seizure
from the material of Neander Variations. Witches Sabbath are a swinging compositie
provide with synthesizer. The fraaie Neander Valley Chase on the other hand
are compare with the Mandalaband. Also Peace or Mine are of unprecedented beauty
with a head role for Alpár on piano. Virelai have Celtic influences, mainly
by the block-system flute contribution. Splendidly it romantic serenade with
jazzy an interlude on piano and again block-system flute is. In Joke Alpár perform
a solo deliciously on piano with flute - and orchestra support. If extraatje
has been added minutes still 19 video on which is liveregistratie of the orchestra
in Budapest (November 2003) to see. The numbers Etnoid, Hoquetus and are admire
a compilation of some other composities in this. It is terribly how this young
virtuoos a bridge weet to beat between traditional and modern music
Leo Hoekstra
(IO Pages)
15-12-2004
Ragazzi - Website für erregende musik (D)
Das Fugato Orchestra ist ein ungewöhnliches, junges Ensemble begabter
Musiker aus Budapest, Ungarn. Die sehr jungen Musiker scheinen zum großen Teil
noch zur Schule zu gehen. Violine, Viola, Violincello, Gitarre, Kontrabass,
Flöte, Blockflöte, Trompete und Oboe sind die klassischen Instrumente, die teilweise
mehrfach besetzt sind (so je dreimal 1. und 2. Violine, zweimal Viola, drei
Celli). Zudem gibt es das Rockinstrumentarium Bass, Schlagzeug, Perkussion,
Keyboards und Marimba. Drei Sänger (beziehungsweise Sängerinnen) singen Sopran,
Alt und Tenor. Ein modernes Unternehmen, dieses Fugato Orchestra, das stilistisch
keine Hürden kennt und sich über eingefahrene Klangvorstellungen hinwegsetzt,
dabei stets Stil und Qualität wahrt.
Die 15 Tracks auf "Neander variations" sind Kompositionen des Orchesterchefs
und Keyboarders Alpár Balázs, der nicht viel älter als seine Begleiter ist.
Alle involvierten Musiker haben eine klassische Ausbildung genossen, beziehungsweise
sind noch dabei. Alpár Balázs hat klassische Musik und Jazz studiert. Sein Interesse
ist diversen Stilen, vor allem Jazz und Prog Rock, verpflichtet. Die Stücke
auf "Neander variations" sind stilistisch im weiten Feld zwischen
Klassik, Jazz, Rock und Elektronik zu Hause, also überall und nirgends.
Der große Klangkörper der natürlichen Instrumente gibt den Kompositionen einzigartige
Tiefe, Frische, Heiterkeit und Farbe. Das hat nichts mit sonstigen Orchesterarbeiten
zu tun, die Jethro Tull oder Genesis in klassische Arrangements verkleidet covern.
Diese authentischen und originären Stücke sind durch ihre schwelgerische Unvergleichlichkeit
und jugendliche Leichtigkeit interessant. Frisch und straff gespielt, klingen
die Songs, abgesehen davon, ob sie nun heiterer, fröhlicher oder melancholischer,
düsterer Natur sind, sehr forsch und dynamisch. Die Lust an der Interpretation
ist jeden Augenblick zu hören. Das große Ensemble hat sicher so seine Erfahrungen
gemacht, gemeinsam und allein, mit dem Einüben der anspruchsvollen Noten, dem
Entwickeln des Ensembleklanges, dem Einspielen der Songs im Studio. Die Jugend
der Musiker hat gewiss dazu beigetragen, dass der Ensembleklang so mitreißend
lebendig und virtuos geraten ist.
Hin und wieder klingt etwas After Crying aus den Arrangements, leichte Anklänge
an Solaris sind auszumachen, aber das wären die Gemeinsamkeiten mit anderen
Bands auch schon. Nicht viel, das spricht für das Orchester und für Alpár Balázs.
Schlagzeug und Bass passen genau wie die Keyboards perfekt in das Orchester.
Die drei (klassischen) Sänger vollenden die wenigen Stücke, in denen sie singen,
sehr interessant. Die Kompositionen sind zumeist packend und von direkter, kraftvoller
Natur; fröhlich, verspielt und in ihrer Dynamik wild und beinahe ungezügelt.
Teilweise sind einige Dancefloor Rhythmen in Arrangement verwoben, die dem ganzen
Werk und dem Einzelstück keinen Schaden antun und nicht billig klingen, sondern
im Gemeinklang mit dem Streicherensemble für Vitalität und Musikalität sorgen.
Zumeist jedoch sind differenziert gespieltes Rock-Schlagzeug und elektrischer
Bass als Rhythmusbasis ins Spiel einbezogen.
Etliche Themen sind sehr romantisch. Zwar haben die Ungarn eine Vorliebe für
scharfen Paprika und sind mit ihrer Lebendigkeit eines der vitalsten (und zudem
der schönsten) Völker Europas, doch in der Musik, vor allem der Rockmusik sind
sie eher romantisch, harmonisch, melodisch. Diese Platte macht da keine Ausnahme.
Der symphonische Klang der natürlichen Instrumente ist fantastisch, dazu Keys,
Rhythmuscrew und klassisches Sängertrio - alle Achtung, Alpár Balázs und das
Fugato Orchestra sind nur zu loben.
Das Album hat eine völlig andere Qualität als beispielsweise die Musik der Holländer
Ekseption. Hier werden keine klassischen Hits verrockt. Das Fugato Orchestra
spielt eigene, moderne und gleichzeitig zeitlose Songs, deren Arrangements zwischen
beiden Welten, Klassik und Rock, mäandern, beide Stile bevorzugen und einen
eigenen, lyrischen Klang daraus entwickeln. Das hat nicht im Ansatz auch nur
einen Hauch von Kitsch, sondern ist faszinierend in kraftvoller Virtuosität.
Aber damit nicht genug, gibt es neben dem CD-Programm einen riesigen, sehr umfangreichen
und fantastisch aussehenden Multimediatrack mit englischem Interview, vielen
Bildern, 3 Videos sowie etlichen MP3-Tracks, die in 4 Kategorien aufgelistet
wurden: 1. klassische, wunderschöne, Madrigal-typische Choräle, 2. Live-Aufnahmen,
3. historische Background-Musik, die auf die Geschichte Béla IV. beruht, dem
ungarischen König von 1235 bis 1270, der das ungarische Volk einte sowie 4.
Sonstiges, worunter ältere Aufnahmen (die stilistisch zwischen Solaris und After
Crying liegen), Demonstrations-Musik, Humor, Dancefloor und Rock zu finden sind.
Diese Materialfülle und unglaubliche Perfektion scheinen nicht von einem so
jungen Ensemble stammen zu können. Aber sie stammen!
Hoffentlich wird Periferic Records Chef Gregory Böszörmény nicht wieder Bänder
des Orchesters über ein Jahr lang herum liegen und einstauben lassen!
Dringende Empfehlung!
Volkmar Mantei, 2004 november 11.
FUGATO ORCHESTRA
NEANDER VARIATIONS
Periféric Records
Aprčs After Crying, voici Fugato Orchestra, une nouvelle petite merveille qui
nous vient de Hongrie. Le patronyme
du groupe résume ŕ lui tout seul le projet et la démarche esthétique de Balazs
Alpar, un gamin de 22 ans ŕ peine, tęte pensante de cette formation : « Rapprocher
musique populaire et musique classique, permettre aux amateurs de chacun de
ces deux genres d’élargir leurs perspectives ». Cela nous rappelle tout autant
Bela Bartok parcourant les campagnes magyars ŕ la recherche des mélodies populaires
pour les retravailler dans le cadre de la musique savante, que les pionniers
du progressif qui eurent l’ambition iconoclaste d’une fusion musique classique/musique
populaire.
Attention, Fugato Orchestra n’est pas After Crying, pas encore mais il en prend
sérieusement le chemin.
N’oublions qu’Alpar Balazs est né en 1982, qu’ŕ l’époque oů il a commencé ŕ
composer les premičres compositions
qui figurent sur cet album et qui datent de 1996, il n’avait que 14 ans. Ce
qu’il était capable de composer ŕ cette époque tient déjŕ du prodige.
Mais on sent qu’il est capable d’aller encore plus loin dans cette vaste entreprise
d’hybridation qu’est le rock progressif. Pour l’heure, il s’est cantonné ŕ une
démarche assez scolaire dans la mesure oů il reste ŕ proximité
de certaines des formes musicales classiques et ne s’aventure pas trop sur des
chemins formels moins balisés. Le
corollaire en est qu’il ne se lance pas dans de trop grands développements,
les pičces restent concises, la plus
longue faisant 7 min 30 (Etnoid). Il y a du coup une grande variété dans les
styles explorés et dans les tentatives
d’hybridations. La pičce maîtresse de cet album est constituée par la trilogie
des Neander Variations qui dans leur structure et leur configuration synthétisent
parfaitement la démarche de Fugato Orchestra. La variation 1 met en avant l’utilisation
d’une forme musicale qui est la passacaille, reposant sur le principe de la
basse obstinée qui répčte ŕ l’infini une męme séquence de basse, comme dans
Le canon de Pachelbel. La variation 2 explore des contrées plus jazzy et permet
d’apprécier la technique pianistique impeccable de Alpar Balazs, son toucher
tout en finesse et en subtilité, mais également plein de dynamisme. La variation
3 représente la quintessence, la synthčse qui donne probablement la direction
future du groupe. Lŕ on est au niveau de After Crying : c’est dense, intense,
puissant,
tourmenté, sublime.
Mais avant d’en arriver lŕ, le groupe nous fait connaître d’autres tentatives
d’hybridation, une grande variété dans
les mélanges. Virelai est une pičce adaptée de Guillaume de Machaut, compositeur
français du XIVe sičcle et grand inspirateur de nos Minimum Vital. Le début
de la pičce sonne tout ŕ fait comme une pičce médiévale mais trčs vite on bascule
dans une pičce symphonique baroque ŕ la Vivaldi ce qui rend l’ensemble tout
ŕ fait jubilatoire.
Serenade est une pičce symphonique minimaliste langoureuse sur laquelle le piano
apporte une touche discrčtement
jazzy. En revanche, le mariage du violon ŕ la Vivaldi et du hautbois avec les
sonorités électroniques de Marine
myth n’est pas des plus convaincants d’autant que le thčme mélodique répété
en boucle n’est pas trčs inspiré. A
l’inverse, l’intégration des sonorités électroniques fonctionne un peu mieux
sur Witches Sabbath avec ses belles
envolées symphoniques et ses plus grandes variations d’atmosphčres.
Les Haďku (ŕ l’origine il s’agit de petits počmes japonais) 1 et 2, les seules
pičces vocales de l’album, s’avčrent ętre de toute beauté par la force émotionnelle
qu’ils dégagent. Le court interlude Tale about modesty, dans son dialogue piano-marimba,
apporte une petite touche de fraîcheur.
Hoquetus apporte la touche ethnique inévitable avec une construction qui semble
un peu délirante entre une
assise symphonique, des ethnic pipes déjantés et un emballement rythmique.
Joke mélange ŕ nouveau feeling jazz et ampleur symphonique : on se croirait
chez Ian Anderson et ses Divinities.
Quant ŕ Neander valley chase et Peace of mine qui ouvrent l’album de façon sublime,
ils auraient pu former un
vaste ensemble avec les trois autres Neander variations.
La seule critique que l’on pourrait formuler, outre les quelques défauts de
jeunesse évoqués plus haut et le côté
carte de visite de l’album (regardez tout ce que je sais faire) concerne la
batterie. Elle semble parfois plaquée sur
la musique męme si le batteur est tout ŕ fait irréprochable, comme si la greffe
rock ne prenait pas toujours, comme si
les deux mondes musicaux sensés se rencontrer se regardaient en chiens de faďence.
Gageons que le problčme sera
résolu dčs le prochain album que l’on espčre trčs prochainement, avec une plus
grande cohérence d’ensemble.
L’impatience nous envahit déjŕ. En tout cas une étoile est née.
Philippe Gnana - 2005.
In Ungarn gedeiht um den Kristallisationspunkt "Periferic Records" eine vitale Progressive Rock-Szene. Neben bekannteren Acts wie After Crying, Solaris oder East gibt es immer wieder neue Gruppen und Formationen, die von dort den Weg in die weite Welt antreten, so auch das Fugato Orchestra.
Ein interessantes Unterfangen: Das Orchestra wurde in 2000 vom Komponisten Balázs Alpár gegründet. Alpár wurde 1982 geboren (ist also noch kein alter Hase) und beschäftigte sich schon früh insbesondere mit klassischer Musik. Die Kompositionen auf dem vorliegenden Album entstanden zwischen 1996 (da war Alpár also erst 14!) und 2004. Die Aufnahmen entstanden letztlich in der ersten Jahreshälfte 2004. Alpárs Mission ist dabei die Verbindung von klassischer Musik mit anderen Stilen wie Rock, Jazz, Electronic.
Das Fugato Orchestra besteht demzufolge auch aus einer 'klassischen' Sinfonie-Orchester-Besetzung, die um die Rockinstrumente Gitarre, E-Bass und Schlagzeug erweitert wurde. Alpár selbst steuert die Tasteninstrumente bei. Bei einigen wenigen Tracks greifen auch klassisch ausgebildete Sänger und Sängerinnen ins Geschehen ein. Die Musiker des Orchestras sind dabei ähnlich jung, wenn nicht jünger wie der Komponist und 'Mastermind' selbst.
Musikalisch bewegen sich die Kompositionen von schwungvoller, melodischer, zuweilen etwas süsslicher Klassik ("Neander Valley Chase") über filmmusikartige Passagen ("Peace Of Mine") bis hin zu folkigen Ethnoklängen ("Virelai"). Sehr schöne, wirklich hochmelodische Musik, welche von den jungen Musikern mit Verve vorgetragen wird. Etwas mutiger hätten die Kompositionen vielleicht ausfallen dürfen, so wird schon in einigen Momenten die Kitsch-Grenze gestreift.
In anderen Songs ("Witches Sabbath", "Tale About Modesty") werden die verschiedenen Stilelemente durchaus wilder gemixt, so dürfen in "Witches Sabbath" die 'Rock'-Instrumente, vor allem der Bass, etwas dominanter aufspielen. Der Synthesizer darf mal ein bisschen 'quietschen'. Gepaart mit dem Gesang kommt gerade hier so ein After Crying-Feeling auf.
Es aber noch einiges Experimentelleres. So wird der klassische Klangkörper mit elektronischen Sounds und Beats gepaart ("Marine Myth") oder die Verbindung Folk-Rock / Klassik tiefer ausgelotet. Fast schon sakral muten die beiden Choräle "Haiku I" und "Haiku II" an.
Höhepunkt ist die abschliessende titelgebende Suite. Alpár verarbeitet hier im klassischen Stil der Variation (mit verschiedenen Kompositionsformen: Passacaglia - Duo - Finale) Motive aus den Titeln des restlichen Albums. Aufbauend auf dem Opener werden diverse Themen vermischt und nebeneinander ausgeführt. Sehr dynamisch gerät dabei der Duo-Teil, in dem sich Piano und Schlagzeug ein kleines Duell liefern, bevor dann alles in ein bombastisches Finale mündet, in dem der Orchester-Klangkörper voll ausgenutzt wird.
Es verdient Respekt, welch' ein interessantes Werk diese jungen Künstler hier zustande gebracht haben. Die Gratwanderung zwischen Klassik und Rock gelingt, wenn auch vielleicht die klassische Seite etwas überwiegt. Da die Kompositionen extra für dieses Orchester und diese Besetzung geschrieben wurden, ist die Anmutung dieses Werks nicht vergleichbar mit den üblichen Verrockungen klassischer Musik oder den orchestralen Begleitungen von Progressive Rock-Bands. Nein, das wirkt organisch, melodisch, frisch. Mit ein bisschen mehr Mut zum Risiko und zu etwas schrägeren Klängen mit einem höheren Rockanteil hätte das ein richtiges Meisterwerk werden können. So ist es halt "nur" gut und lässt auf Potential nach oben hoffen.
Genug Material für weitere Werke scheint vorhanden zu sein. Auf der CD befindet sich noch ein umfangreicher Multimediateil mit weiteren Stücken von Klassik über Dancefloor (!!) bis zu sinfonischem Rock im After Crying-Stil (teilweise live), Videos, Bandbildern und einem englischsprachigen Interview. Besonders die Liveaufnahmen sind begeisternd, das weckt natürlich den Wunsch das Orchestra mal in Aktion zu erleben oder wenigstens ein Livealbum zu bekommen.
Thomas Kohlruss
BabyBlaue Prog-reviews